Kik lesznek az előadók?

Több nagyon kedves és nyitott előadó is felajánlotta, hogy fellép, énekel, lazán mesél vagy egyéb formában előad nekünk a találkozónkon. Nem is reméltem, hogy erre ilyen érdeklődés lesz, de bizony lett! Nagyon köszönöm előre is minden szereplőnek a nyitottságot.

ABC szerinti listába szedve a következő előadóink lesznek előreláthatólag.

Előadó neve Rövid ismertetése Előrelátható
szereplése
Albert Farkas

Albert Farkas

Szobrászművész a Budapesti Képzőművészeti Egyetemet 2005-ben végezte el szobrászművész és művésztanár szakokon.
Szarvason és Szombathelyen tekinthetők meg köztéri alkotásai. Több neves múzeumban volt egyéni kiállítása. A Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjasa. Finta József és Pap Lajos díjas művész. Egyéni megrendelésekre és galériáknak egyaránt dolgozik.
Több díj, emlékérem megalkotója.
Kísérletező alkat, saját munkásságát több újítással színesíti. Fiatal kora ellenére rendkívül széleskörű tapasztalatokkal bír, amik megalapozták szakmai felkészültségét; nem csak szobrászként, de keramikusként, ötvösként és fotóművészként is zavarba ejtette mestereit. Nagyra értékeli az antik művészetet, mely kifogyhatatlan ihlető forrása modern alkotásainak is; évről-évre több európai országba jut el kutatásai során.
Szobrai sokféle anyagból készülnek (többek közt márvány, bronz, kerámia, beton és fa).
Szoborkiállítás, képgaléria
Ambrus Ákos

Ambrus Ákos

Zenei tanulmányait 1969-ben kezdte a Weiner Leó Zeneiskola zongora- majd később zeneszerző-zenelméleti szakán. Főiskolai tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte el, 1981-ben diplomázott zeneszerzőként. Ezt követően Sziklay Erika magántanítványaként folytatta énektanulmányait. 1988-tól a budapesti Tomkins együttes szólistája volt. 1992-ben szerezte meg operaénekesi diplomáját, majd ugyancsak ebben az évben került a Magyar Állami Operaházhoz, mint minisztériumi ösztöndíjas. Az Operaház 1993-ban szerződtette magánénekesként.
Főbb szerepei
• Bizet: Carmen – Morales
• Mozart: Figaro házassága – Antonio, a gróf kertésze
• Puccini: Bohémélet – Schaunard
• Puccini: Pillangókisasszony – Yamadori
• Rossini: A sevillai borbély – Fiorello, a gróf szolgája
• Verdi: A végzet hatalma – Alcade
• Verdi: Traviata – D’Obigny márki
• Verdi: Rigoletto – Marullo, udvaronc
• Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Sixtus Beckmesser
• Wagner: Parsifal – Grál-lovag
Énekel, szervező, Opera TV
Bognár Anna

Bognár Anna

Színművész édesapja és balettművész édesanyja révén szorosan kötődik a művészetekhez, ő maga a költői pályán ért el jelentős sikereket.
2009-ben a budapesti Madách Színház Tolnay Szalonjában rendezték meg bemutatkozó szerzői estjét, és az est kapcsán került publikálásra első kötete.
A nemzetközi Salvatore Quasimodo Költőverseny háromszoros okleveles díjazottja.
Magyar-olasz szakon végzett az ELTE-n, jelenleg a Debreceni Egyetem PhD hallgatója olasz irodalomtudomány szakon. Tanulmányi ösztöndíjjal fél évig Milánóban tanult, és fél éven át oktatott olaszt, és magyar kultúrtörténetet Franciaországban, Le Havre-ban. Kutatói ösztöndíjat nyert többek közt Rómába, Velencébe és Helsinkibe.
Dolgozott szinkrondramaturgként és a budapesti Olasz Kultúrintézetben, elnyerte a Nemzeti Kiválóság Programiroda Apáczai Csere János doktoranduszi ösztöndíját.
Költői és műfordítói tevékenysége mellett jelenleg kutatóként dolgozik.
Saját műveket felolvas
Clementis Tamás

Clementis Tamás

A kitűnő basszbariton 1962-ben született. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola opera tanszakán végzett 1988-ban. 1987-től a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasa, majd 1989-től magánénekese lett. Több külföldi énekverseny helyezettje (pl. Belvedere Énekverseny, Bécs). Vokális adottságai, hangkaraktere Mozart szerepein át egészen a nagy olasz belcanto operairodalom és Verdi hősi szerepeinek megformálására teszik alkalmassá. Gyakran lép fel oratóriumesteken és koncertpódiumon. A Don Giovanni Leporellójaként 1994-ben debütált Sevillában, Figaró szerepét pedig Bécsben énekelte először. 1997-ben Bellini: Puritánok című operájának magyarországi ősbemutatóján aratott sikert Giorgio szerepében. Különböző világsztárokkal készített CD-felvételeket. 1999-ben Edit Gruberovával Bellini: Rómeó és Júlia című operájának felvételén működött közre. Vendégszerepelt Európa majd összes országában, az USA több nagyvárosában, valamint Távol-Keleten.

forrás: Magyar Állami Operaház

Énekel
Csányi Valéria

Csányi Valéria

A Zeneakadémián 1982-ben Zámbó István, Párkai István és Kistétényi Melinda osztályban középiskolai énektanár és karvezető diplomát, majd 1984-ben Kórodi András és Lukács Ervin vezetésével karmesteri diplomát szerzett. 1983 augusztusa óta az Operaház tagja, mint korrepetitor, 1988 óta mint vezénylő korrepetitor, 2002 óta mint karmester. Korrepetitori munkája során szinte a teljes operarepertoárt betanította az énekkarnak és a szólistáknak. 1988-ban kapott lehetőséget előadás vezénylésére, Donizetti Don Pasqualéját. 1995-ben vezényelt először balettelőadást, Csajkovszkij Diótörőjét. Ezekben az években párhuzamosan dirigált operát és balettet. 1995 és 2009 között minden balettprodukcióban részt vett.
Az Operaház keretei között mintegy 650 előadást dirigált.
Egy sikeres Cigánybáró előadást követően 1996-ban megkeresték a Stockholmi Strauss Orkester igazgatóságából, és felkérték egy vendégszereplésre zenekarukkal. Azóta rendszeresen visszahívják szilveszteri és újévi koncertjeikre.
A Thália Színházban a Budapesti Táncművészeti Főiskola Lindgren-féle Csajkovszkij: A diótörő produkcióját 44 alkalommal vezényelte. A végzős főiskolások vizsgakoncertjeit tíz éven keresztül vezényelte.
2010 július 10.-én, Komáromban a MÁV Szimfonikusokkal és operaházi szólistákkal Erkel Ferenc István király c. operájának eredeti formáját mutatta be, amely a bemutató éve (1885) óta nem hangzott el. A produkciót a Magyar Művészeti Akadémia kiemelt rendezvényként mutatta be 2013. május 20.-án.
Zongorázik, kísér
Domonkos Zsuzsa

Domonkos Zsuzsa

(Bp., 1946. aug. 25.– ): színésznő, énekesnő. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult, és már a Fővárosi Operettszínház tagjaként került a SzAk-ra, amelyet 1974-ben végzett el. Kulturált játékstílus, iskolázott hang jellemzi alakításait. Nemcsak operettekben, hanem operákban is szerepel. Többször járt külföldön vendégszereplésen. A televízió is gyakran foglalkoztatja. F.Sz. Liza (Lehár F.: A mosoly országa); Euridiké (Offenbach: Orfeusz az alvilágban); Ilona (Lehár F.: Cigányszerelem); Rosalinda, Adél (ifj. J. Strauss: A denevér); Susanna (Mozart: Figaro lakodalma); Izabella (Suppé: Boccaccio); Marica (Kálmán I.: Marica grófnő). Beszélget, talán énekel
Fias Gábor

Fias Gábor

5 éves kora óta zongorázik, 11 évesen hozzáveszi a klarinétot, a Bartók Szakiskolára klarinét tanszakra veszik fel, de 3 év után a Zeneszerzés Tanszakra megy át, ezen a szakon is végez, a miután az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar Ének-zene, Karvezetés Tanszakán szerez diplomát. 5 év zenepedagógiai tevékenység után lép be az Operaház társulatához ügyelői munkakörbe, azóta is ott dolgozik. Egészen kiskorától írt rövid, és felejthető „szerzeményeket”, de első komolyabb megmutatkozása 18 éves korában volt; az első Mise bemutatója a Bartók konzi melletti Nagy Szent Teréz templomban pár évvel később 21 évesen a tabáni plébánia templomban mutatja be saját vezényletével a 2.
Miséjét. Ezután pár munka: Orgona-szonáta, zongora művek, felkérésre dokumentumfilmhez aláfestő zene, nagyzenekari kompozíció stb.
Zongorázik, kísér, saját darabot előad
Gosztonyi Péter

Gosztonyi Péter

Amatőr operaénekes

1947. 09.29. Cégénydányád

Petőfi Sándor Általános Gimnázium: énekkar : tenor 2. (1962-64) Pro Musica Atiqua együttes: tenor (1964-66)

Fellépéshez segítséget nyújtott: Csányi Valéria karnagy, Alföldi Mária énektanár, Hisako Kishida partner.

Privát foglalkozás: Nyugdíjas külkereskedő és nemzetközi szállítmányozó.
Három unoka boldog nagyapja.

Énekel, szervező
Győrei Zsolt

Győrei Zsolt

Szülei: Györei Károly és Kapcsos Magdolna. 1988-ban érettségizett a Toldy Ferenc Gimnáziumban. 1989–1995 között a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-német-komparatisztika szakos hallgatója volt. 1995–1998 között ugyanitt elvégezte a modern magyar irodalom szakot. 1995–2000 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színháztudomány szakán tanult, Osztovits Levente osztályában. 1998-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola magyar-színháztörténet óraadó tanára, 2000–2003 között az elméleti tanszéken egyetemi tanársegéd, 2003 óta adjunktus, 2010-től egyetemi docens. 2003-ban PhD fokozatot szerzett a József Attila Tudományegyetemen. 2009-től a Károli Gáspár Református Egyetem óraadója. Saját könyvből felolvasás, saját vers felolvasás
Hujber Tamás

Hujber Tamás

Győrben a Kodály Zoltán általános iskolában tanultam majd a Jedlik Ányos gépipari technikumba végeztem 1991- ben mint gépgyártástechnológus, számítástechikus. Énekes pályámat győri konzervatórium tanáránál Dobi-Kiss Veronikánál kezdtem. Nagyon sokat köszönhetek neki! Laki Krisztina művésznő mesterkurzusain vettem részt mint passzív és aktív résztvevő. Fellépésem ez lesz a második. Szeretnék idővel minél többet énekelni közönség előtt, és kicsit megmutatni, átadni magamból. Énekel
Jenei Zoltán

Jenei Zoltán

Író és műfordító. Dolgozott rajzfilmstúdióban, egyetemi könyvtárban és óraadóként az ELTE BTK Francia Tanszékén. Két és fél évig a Párizsi Magyar Intézet munkatársa volt, azóta szabadúszóként dolgozik. 1995. óta jelennek meg fordításai antológiákban, folyóiratokban, valamint önálló kötetekben.

Első saját regénye Rév Fülöp címmel jelent meg a Kolibri Kiadónál 2012-ben, majd 2013-ban követte a folytatás, a Rév Fülöp Fajszföldön.

Felolvas, gyerekeknek külön előad
Kassai István

Kassai István

Zongoraművész

1966-1969: Csákvári Ilona, magánúton
1969-1973: Kertész Lajos
(Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola)
1973-1982: Kadosa Pál professzor,
Ránki Dezső tanársegéd
(Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola)
1982: Solymos Péter (magánúton)
1983-1984: Yvonne Lefébure
(Conservatoire Européen de Musique de Paris)

Talán zongorázik
Kishida Hisako

Kishida Hisako

Japánban, Szapporóban született. Szapporóban a Hokkaidó Egyetem építészmérnöki szakán szerzett diplomát, majd 2002-től 2004-ig a szapporói Ohtani Egyetemen Hisako Amagai énekművésznél (aki szapporói Zeneművészeti Társaság vezetője) tanult.
Ekkor vett részt Katsura Nakazawa, és Wilma Borelli mesterkurzusain.
A válogatót követően fellépett a 9. TIAA All Japan Classic Concert-en a tokiói Toppan Hall-ban, majd a szapporói Zenei Fesztivál keretében a Kitara Hall nagytermében – a szintén sokszereplős válogató után – nagy sikerrel elénekelte Bellini Rómeó és Júliájából Júlia áriáját. 2003-ben az „All Hokkaido Music Competition” versenyen első helyezett lett.
Tokiói válogatót követően Gabriella Tucci kurzusán vett részt, majd 2004-ben a Muszasino Egyetemen Jelena Obrazcova operaénekesnőnél tanult.2005-ben Hokkaidó megyei Kulturális alapítvány ösztöndíjasként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének tanszakának hallgatója lett, ahol Sziklay Erika és Virág Emese volt a mestere.
Az elmúlt években számos önálló hangversenyt adott Budapesten és Szapporóban.
Az utóbbi időben Csányi Valériával dolgozik.
Énekel
Kohán Nikolett

Kohán Nikolett

Kohán Nikolett énekművész lépett fel a 13. Sziget Hangja Ökumenikus Művészeti Hét rendezvénysorozatán a leányfalui művelődési házban. Az Epizódok a zenés színpad történetéből: anekdoták, dalok, áriák című dalesten a fiatal énekes a barokk operától a 19. század operettjéig terjedő gazdag repertoárjából válogatott.
Kohán Nikolett a Zeneakadémia III. évfolyamát végezte el az idén, Halmai Katalin és Pogány Imola tanítványaként. Az iskola mellett a kőbányai Szent Kinga lengyel kórus tagja, itt ismerkedett meg Rostetter Szilveszter orgonaművész, zeneszerző-karnaggyal, aki a leányfalui esten zongorán kísérte. Közreműködött Rostetterné, Nagy Rita, a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, aki zeneszerzőkről szóló szellemes anekdotákat mesélt a közönségnek.2009-2010 – Szent István Király Zeneművészeti Konzervatórium
Tanárom: Hormai József
Korrepetitorom: Rózsa Gábor
2010-jelenleg is – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Tanárom: Halmai Katalin
Korrepetitorom: Pogány Imola
Énekel
Kukely Julia

Kukely Júlia

(Sámsonháza, 1953. szept. 11.– ): énekesnő (szoprán).
Diplomáját 1978-ban szerezte a Zak-n Sziklay Erika osztályában. Ugyanebben az évben lett az Operaház magánénekese.
Nemzetközi énekversenyek díjazottja.Kiemelkedő sikerrel szerepelt az 1975-ös Dvorák Énekversenyen valamint az 1981-es, philadelphiai Pavarotti Énekversenyen is.
Számos koncertpódiumon és operaszínpadon aratott sikert Európában valamint a tengerentúlon.Többek között Párizs, Frankfurt, Bregenz, Athén, Berlin, Prága és Helsinki közönsége ünnepelte őt. Számos nagy karmester -köztük Doráti Antal, Giuseppe Patané és Ferencsik János – vezényletével is színpadra léphetett.
Repertoárján az operaszerepek mellett Mozart-, Schubert-, Schumann-, Dvorák-, Bartók- és Liszt-dalok valamint oratóriumok is megtalálhatók.
A kritikusok már pályája kezdetén méltatták tehetségét. A Hoffmann meséiben bravúrosan alakított egyidejűleg négy szerepet, amely után Abody Béla azt írta, hogy „a sokszínű, sokértelmű, gazdag nőiesség mögött valami mindent összetartó határozottságot érez a hallgató. Profi.”
Közreműködője több televíziós operafelvételnek és magyar opera ősbemutatójának (Katerina, Szokolay: Ecce homo). 1983-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki.
Fontosabb szerepei: Elektra (Mozart: Idomeneo); Bess (Gershwin: Porgy és Bess); Salome (R. Strauss); Melinda (Erkel F.: Bánk Bán); Violetta (Verdi: Traviata); Donna Anna (Mozart: Don Giovanni); Alice Ford (Verdi: Falstaff).
Ha minden jól alakul, akkor énekel
Dr. Massányi Viktor

Dr. Massányi Viktor

(Ungvár, 1967. december 8.) operaénekes (bariton).
Trombita–zeneelmélet szakon érettségizett 1986-ban az Ungvári Zeneművészeti Szakközépiskolában. Egyetemi tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumában végezte és 1995-ben kitüntetéssel diplomázott.
Idén tavasszal védte meg a DLA doktori disszertációját.

A Debreceni Csokonai Színházban debütált ösztöndíjasként Vámos László 1993-as A varázsfuvola-rendezésében. 1994 és 1997 között a Pécsi Nemzeti Színház magánénekese volt. Itt mutatkozott be Figaro és Simon Boccanegra szerepében. 1997-től a Magyar Állami Operaház állandó vendégművésze. 2000 és 2003 között a Volksoper Wien tagja volt.
Oratóriumokban is fellép, több magyarországi és külföldi szimfonikus zenekar visszatérő vendégművésze. A Zempléni Művészeti Napok keretében Haydn A teremtésének Ádámát énekelte. Nevéhez fűződnek kortárs magyar zeneszerzők (Németh Amadé, Hidas Frigyes, Petrovics Emil, Durkó Zsolt, Vajda János) műveinek ősbemutatói és lemezfelvételei a Hungaroton Classicnál és a Magyar Rádiónál. Énekelte a Carmina Burana, a Cantata Profana és a Német requiem baritonszólamait. Munkásságában fontos szerephez jut a dalirodalom remekeinek előadása és hangfelvétele. Különösen Muszorgszkij, Ravel, Schumann és magyar zeneszerzők dalait tolmácsolja autentikusan.
Énekesi pályája során Európa számos országában, az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban, Tajvanon, Törökországban, Mexikóban és Ománban hallhatta a közönség.
Részvételével számos felvételt őriz a Magyar Televízió,a Magyar Rádió és a Hungaroton Classic. A Duna Televízió pedig – Petrovics Eszter rendezésében – művészportréfilmet készített róla.
Fontosabb operaszerepei
• Mozart:
o Figaro házassága – Almaviva gróf
o A varázsfuvola – Papageno
• Rossini:
o A sevillai borbély – Figaro
o Hamupipőke – Dandini
• Verdi:
o Rigoletto – címszerep
o Simon Boccanegra – címszerep
o Traviata – Germont
o Macbeth – címszerep
o A végzet hatalma – Don Carlo
o Attila – Ezio
o A szicíliai vecsernye – Guido di Monforte
Nabucco – Nabucco
• Erkel: Bánk bán – Petúr bán, II. Endre (ősváltozat)
• Csajkovszkij: A pikk dáma – Jeleckij herceg, Tomszkij gróf
• Puccini:
o Bohémélet – Marcello
o Pillangókisasszony – Sharpless
o Manon Lescaut – Lescaut hadnagy
E.W. Korngold: Die tote Stadt – Frank, Fritz als Pierrot

Énekel
Szalók Rita

Szalók Rita

énekművész – szólista (mezzo), (tanár)
születési hely, idő Budapest, 1950. december 19.
állampolgárság német

1963-1972 Németh Anna operaénkesnö
érettségi

szak: énektanulás
főtárgytanára(i): ének munkahelyek
1980-2000 Oper der Stadt Köln chor-und solosängerin
1975-1980 Staatsoper Karlsruhe chor-und solosängerin
1972-1975 Stadtoper Koblenz chor-und solosängerin
1965-1972 Magyar karénekesnő

Énekel